2009.03.16.
13:35

Írta: hatvaniblog

Hatvani fiatalok haltak meg.

MTI
| 2009. március 15., vasárnap 22:19 | Frissítve: 10 órája

Jász-Nagykun-Szolnok megyében vasárnap hajnalban egy kamionnal ütközött egy autó, a sofőrje valószínűleg elaludt.

Még tart a vizsgálat, de elképzelhető, hogy a vezető elalvása okozhatta azt a közúti balesetet, amiben három ember meghalt vasárnap hajnalban Pusztamonostor külterületén, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Hajnali egykor egy személygépkocsi eddig ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő török kamionnal. A balesetben a személyautót vezető 23 éves hatvani férfi és két utasa: egy 19 éves hatvani nő, illetve egy 29 éves kerekharaszti férfi meghalt. A jobb első ülésen utazó 19 éves, horti nő túlélte a balesetet, őt súlyos gerincsérülésekkel szállították kórházba.

A kamion sofőrje épségben megúszta az ütközést. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az autó sofőrje elaludt a volánnál. Az egyik elhunyt férfi mentős, a másik pedig tűzoltó volt.

index.hu/bulvar/2009/03/15/valoszinuleg_elaludt_a_sofor_aki_a_kamionnal_utkozott/

Köszönjük Carnivorának a hirt

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr171005379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carnivora (törölt) 2009.03.16. 15:10:39

"2008-03-15-én szörnyű balesetben elhunyt Pokorny Szabolcs tű.örm kolléga hatvani Hivatásos Tűzoltóság állományában volt.A balesetben a 19 éves testvére is elhunyt, az édesapa OMSZ-nál rohamkocsin volt,és a balesethez őket riasztották.
Őszinte részvétem az elhunyt tűzoltó családjának és hozzátartozóinak."

langlovagok.hu

zsiraaf 2009.03.16. 16:55:53

www.gyertyagyujtas.hu/index.php/6640.kivalasztott

"Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen."

Kérlek gyújts egy gyertyát értük!

Carnivora (törölt) 2009.03.18. 21:57:44

A közlekedési balesetben tragikus körülmények között elhunyt Pokorny Szabolcs tű. őrmestert, Pokorny Lillát és Dézsi Loránd Gábor mentőápolót 2009. március 21-én (szombat) 12 órakor Hatvanban a Városi Köztemetőben helyezik végső nyughelyükre.

A Hatvani Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Pokorny Szabolcs tű. őrmestert saját halottjának tekinti.

Az Országos Mentőszolgálat Dézsi Loránd Gábor mentőápolót saját halottjának tekinti.
Az elhunytak családtagjai, valamint a Hatvani Tűzoltóság és a Hatvani Mentőszolgálat személyi állománya köszönetét fejezi ki az együtt érző részvétnyilvánításokért.

Az elhunytak családjainak megsegítése érdekében az Volksbank 14100392-13199749-01000000 számlaszámra várjuk a támogatásokat, melyet előre is köszönünk.

Zólyomi Géza tű. alez.
parancsnok

Carnivora (törölt) 2009.03.18. 21:58:42

Március 15-én 1 órakor tragikus körülmények között közúti balesetben életét vesztette Dézsi Lóránd hatvani mentőápoló, III. éves mentőtiszt hallgató és Pokorny Zsolt mentőápoló két gyermeke, a 24 éves fia Szabolcs és 19 éves leánya Lilla.
Dézsi Lóránd mentőápoló Bajtársunk 6 éves fia maradt árván.

A Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület a két családot illetve a temetés költségeit 100-100.000.-Ft-tal támogatja.

Mindezek miatt a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület gyűjtést szervez a két családnak és számlát nyitott a következő nevekre:
Számla tulajdonos : Pokorny Zsolt és Maródi Mónika

Számlaszám : 14100392- 13199749- 01000000 Volksbank

Arra kérünk Benneteket, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére, lehetőségetekhez képest támogassátok mindkét családot.
Mindenkit érhet baleset. A Bajtársakat arról lehet megismerni, hogy a bajban is összetartanak és segítenek egymáson.

Kérlek segítsetek !

Tóth Attila
MMME elnök
süti beállítások módosítása