2010.06.06.
08:00

Írta: hatvaniblog

Regionális piac hatvanban?

 Egymilliárd forintos beruházással nagybani piacot terveznek Hatvanban, így orvosolni lehet Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye termelőinek problémáját, akik Budapestre kényszerülnek felszállítani portékáikat.A projekt megvalósíthatóságáért a hatvani városi önkormányzat, a kistérség-fejlesztési társulat, a horti polgármesteri hivatal, valamint mezőgazdasági vállalkozók létrehozták a Hatvani Nagybani Piac Kft.-t. A tervek szerint Hatvan északi határában kapna helyet a multifunkcionális létesítmény.A beruházás kezdeményezői abban is reménykednek, hogy a fejlesztés kivitelezhető az Európai Unió SAPARD-programjából, amelyet a vidékfejlesztési tárca is támogat, de területfejlesztési pénz „lehívásában” is bíznak.Wagner Dénes, a kft. ügyvezetője elmondta: a kivitelezési munkálatok akkor kezdődhetnek el, ha elegendő forrást tudnak ehhez előteremteni. A létesítménynek helyet adó terület egyébként több mint húszhektárnyi kiterjedésű, rajta több nyitott és zárt piacrészt lehetne az igények szerint kialakítani.

forrás: Magyar Nemzet

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr202055131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása