2009.05.13.
08:00

Írta: hatvaniblog

Zakatol a Lokomotív!

 Ismét nyert a Loki-team, igaz ezúttal nem volt sétagalopp. Rangadóra készültek a csapatok, a Loki előtt a dobogós helyezés megtartása, míg a vendégeknél a vezető ötösfogathoz való közelebb zárkózás volt a feladat. Egyenlő felek küzdelme jellemezte a meccs kezdetét, mígnem egy szabálytalanság után jogos tizenegyeshez jutott a vasutas csapat. A büntetőt Juhász Krisztián értékesítette. Szinte még a gólt ünnepelték a hatvaniak,  amikor a vendégek rövid időn belül válaszoltak, Balog egalizált. Még a szünet előtt egy kakaskodás alakult ki, ami után Krisz és a vendégek egyik játékosa egyaránt sárga lapot kapott. A Petőfi játékosnak ez azonban már a második volt, így emberhátrányban folytatta a mérkőzést a bányász csapat. 1-1-el mentek pihenőre a játékosok. A szünet után a létszámfölény okán úgy hittük, hogy kézben lesz a meccs, azonban a piros-feketék nagyon felszívták magukat, és nagy mezőny munkával, sok futással kompenzálták azt, hogy csak tízen maradtak a pályán. Sőt, jóval több helyzetet dolgoztak ki a bányászok. Hál Isten kapusunk Bajkó Pityu - mint mindig - ezúttal is kiválóan védett és tartotta a frontot. A Lokinak is voltak lehetőségei, de jóval kevesebb. Egy ilyen alkalommal, indítás után a nagy kedvvel és erőszakosan futballozó Juhász Krisztián kilőtte a jobb alsót, 2-1-re módosítva az eredményt. Hátra azonban nem dőlhettünk, mert a petőfibányaiak továbbra is rohamoztak, sőt a meccs végén egy kapufát is lőttek. Már nagyon vártuk a hármas sípszót, szerencsére a Loki kihúzta (!) és újabb három ponttal lett gazdagabb a rendkívül durva mérkőzés után.
Bajkó I - Strausz Zs, Galasi Z, Czakó T, Bodnár I (Kiss G), Pásztor T, Dajkó M, Nikl G, Abelovszki A, Bitter A (Dávid T), Juhász K
 
Az ifi 9-1-es vereséget szenvedett. Kiss G a felnőttben játszott, nyilván ez sokat számított.
 
Szurkolás: A múlt heti csöndes jelenlét után most végre szurkoltunk. Bár sajnos sok volt az össze-vissza éneklés. Jobban össze kéne hangolni a dalokat, mert rengeteg volt az ismétlődés, ami sablonossá, sőt talán kissé unalmassá is tette a drukkolást. Tomi hozott sikolyokat és kisebb rakétákat, a szokásos füst és durrogtatás mellett, ezek dobták fel a lelátói életet. A vendégek szép számban képviselték magukat, egy bányász piros-fehér-fekete zászlót is hoztak, ami ritka dolog megyein, hisz utoljára Horton láttunk drapit. Volt negatív momentum is, elég paprikás volt a hangulat a lelátón (ez várható is volt, egy kiélezett, durva rangadón), amit egy vendégdrukker a folyamatos erősködésével tett felháborítóvá, a rendezőknek kellett lecsillapítaniuk, bár volt hogy tovább folytatta a provokálást. Ezt leszámítva, szép számú közönség előtt vívott, jó hangulatú találkozó volt a mai meccs.
 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr411116201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz\' 2009.05.13. 13:30:07

Lehetne, hogy a hazai meccsek időpontját is feltennéd? Kösz!

sz\' 2009.05.19. 16:57:26

Május 23. Szombat 17:00

Lokomotív SE-Rózsaszentmárton

sz\' 2009.05.21. 10:07:38

Május 23. Szombat 17:00

Lokomotív SE-Rózsaszentmárton

sz\' 2009.05.21. 10:09:58

Május 23. Szombat 17:00

Lokomotív SE-Rózsaszentmárton
süti beállítások módosítása