2009.04.26.
13:35

Írta: hatvaniblog

Menetel a Loki!

 A meccsről-meccsre javuló Loki ismét hengerelt. 5-1-re ütötte ki a tabella alsó felében lévő Gyöngyöstarjánt. Az első félidőben nyomasztó fölénybe került a Hatvan, számolatlanul alakították ki a helyzeteket a vasutasok. El is húztak három góllal, üröm volt az örömben, hogy közvetlenül a félidő vége előtt szépítettek a vendégek, így 3-1-el mentek pihenőre a csapatok. A második félidőben a GY'tarján már bátrabban próbálkozott, de kísérleteik többségét lesen állította meg a játékvezető, amit nehezen tolerált néhány játékosuk. Egyre feszültebb volt a mérkőzés, amikor is egy kiugratásra egyszerre érkezett a tarjáni támadó és kapusunk. Bajkó Pityu gyönyőrűen mentett, viszont a bordó-fehérek csatára nem a labdát, hanem súlyosan sportszerűtlenül, Pityut rúgta telibe. Az eset után hatalmas kakaskodás támadt. A kedélyek lecsillapodása után viszont a bíró sporttársnő elfelejtette kiállítani a portásunkat megrúgó mátrai éket. A játékosok egyre idegesebbek lettek, bizony kölcsönösen odalépegettek a spílerek egymásnak. Szerencsére a Lokisták további két góllal terhelték meg a tarjániak hálóját, így már akkora különbség volt, hogy nagyon nem kellett izgulni a vendégakciók miatt. A mérkőzés már jóval a lefújás előtt eldőlt, az 5-1 már nem változott. A legnagyobb arányú győzelmét érte el tavasszal a Lokomotív, és ezen a mérkőzésen a támadószekció igazán parádézott, rengeteg dolog sikerült ma támadásban, ami máskor nem jött össze. A mérkőzés legjobbjának Dumbót választották, de brillírozott Juhász Krisztián és Dajkó Misi is. Hatalmas gratuláció a csapat minden játékosának, akiket az sem zavart meg, hogy Gömöri Otti bá' ma nem ülhetett a kispadon, elfoglaltsága miatt. 

Bajkó I (Üsztöke J)-Strausz Zs, Galasi Z, Czakó T, Bodnár I (Takács Z), Abelovszki A (Kővári Á), Dajkó M, Pásztor T, Nikl G, Bitter A (Pádár A), Juhász K (Kmotricza). Gólszerzők: Dajkó M, Bitter A (kétszer), Juhász K, Kővári Á
 
Az ifi 2-2-es döntetlent ért el. Bár a mérkőzés végén felborult a pálya, hatalmas hibák miatt nem sikerült begyűjteni a három pontot.
 
Csoport: Fényezés nélkül mondhatom, hogy a vegetáló csoportunkba életet lehelt több visszatért tagunk. Jó volt újra köztünk látni Somát és Anettet, ill. Nestát. Rengeteg cuccot hoztak Somáék, de Norbi is kapott ám pyro-ínyencségeket, amit be is vetettünk.:) Volt fáklyázás (több színben), strobi, füst, vulkán és durrantgatás. De a szurkolás is nagyon ott volt, ami a szép létszám (8 tag+egy új srác) miatt elég jól szólt. Ment egy-két új dal is, Norbi zseniális ötletével fejeztük ki a játékvezető felé a kritikánkat ("Eszter most már indul a buszod...":DDDD). A meccs végén pacsiztunk a csapattal, akik a pályán igazi gólfiesztát rendeztek. Reméljük, hogy a közeljövőben is sokan leszünk. Nagy öröm volt ez a mai nap, mert bizony nem könnyű, ketten-hárman végigszurkolni egy mérkőzést (ami az utóbbi hetekben sajnos gyakran előfordult), bízunk benne, hogy kitartóbban járnak majd meccsre a csoport tagjai és mindig jó hangulat lesz a lelátón!

Szólj hozzá!

Címkék: sport

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr851087208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása