2008.07.25.
12:00

Írta: hatvaniblog

Visszaütött a nyílt levél a hatvani Fidesznek

Tegnapi nap került sor a hatvani Fidesz frakció és Érsek Zsolt polgármester közötti levélváltásra a hatvani víz- és csatornadíjak ügyében.

A formán már most lehet vitatkozni: vajon az a frakció, amely képviseli magát az önkormányzatban, miért nem a bizottsági üléseken és a testületi ülésen teszi fel kérdéseit? Miért kell nyílt levélben fordulni a polgármesterhez? Lehetséges, hogy inkább a médiapolitizálás a cél a szakmai megoldások helyett?

Sajnos, mint azt már az előző ügyeknél is tapasztaltuk, a Fidesz frakció problémákat dobál fel megoldási javaslatok nélkül. Ebben az ügyben is olyan kérdésekre keresték a választ, amelyek már bizottsági üléseken és testületi ülésen elhangzottak vagy írásos anyagban kiküldésre kerültek.

De tekintsünk el ezektől, hiszen egy populista pártnak, amely ellenzékben van, minden felületet meg kell ragadnia, hogy felhívja magára a figyelmet. Azokról az alapvető tárgyi tévedésekről, amelyek a levélben szerepelnek, azonban már nem lehet szó nélkül elmenni. Legalább a minimális utánajárás szintjén érdemes lenne elolvasni, és megérteni a testületi ülés anyagait annak a frakciónak, aki szeretné a jövőben magához ragadni a város vezetését. Pontatlan és rosszul fogalmazott a nyílt levél, ami nyílt támadási felület, és felkészületlenségről tesz tanubizonyságot. A víz és csatorna díj egyszer már emelkedett erről már írtunk decemberben. Akkor nem volt levelezés és nem volt nyilvános tiltakozás.

Azt el kell ismerni, hogy a hatvani Fidesz valós problémákat feszeget, amikor a víz és csatorna díj emelésre hívja fel a figyelmet,de az akció megvalósítása és kivitelezése szervezetlennek és felkészületlennek tűnik, hasonlóan ahhoz, amit már az előző akcióikon  és nyilatkozataikon is tapasztaltuk. A már tőlük megszokott véleményváltoztatás sem tett jót a szervezetnek, amit a hatvani szórakozóhelyek és parkolás ügyében tanúsítottak.

Az átgondoltság és az ügyek végigvitele hiányzik a hatvani Fideszből, egy jól összeállított stratégia és politizálás, amely el tudja hitetni a választókkal, hogy képes ez a csapat a várost vezetni.

Ezt eddig nem sikerült elérni.

                                                           A cikk írója politológus hallgató

 

50 komment

Címkék: vélemény

A bejegyzés trackback címe:

https://hatvan.blog.hu/api/trackback/id/tr26584461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balla Attila 2008.07.25. 12:35:29

"politológus hallgató"!

Valljuk meg őszintén, ez a cikk elég silányra sikeredett!

hatvaniblog 2008.07.25. 16:34:51

Kérjük a képviselő urat, hogy fejtse ki mire gondol!

Ebben az ügyben is próbáltuk bemutatni minden oldalát a témának: Megjelent a Fidesz levele, megjelent a polgármester válaszlevele, és megjelent egy külső szemlélő véleménye is.

Dezső 2008.07.26. 21:39:55

Igen, igen kínos már megint ez a szituáció a FIDESZ-nek!!
Az a klasszikus mondás jut eszembe amelyik így kezdődik, hogy : Nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, nem Moszkvában hanem Leningrádban....
Megdöbbentő ez a felkészületlenség, ez a tények megmásítására való törekvés, izzadság szagú görcsölés...
Valamit azért látni kell: Nem az a cél, hogy valamit megoldjanak, jobbítsanak, hanem a FIDESZ nárcisztikus hajlamú ijfú Titánjának adjon ismertséget. Miután senki nem veszi komolyan, megpróbál olyan helyzetet teremteni, hogy a felnőttek is szóbaálljanak vele. ( az, hogy megfogalmaz egy közleményt és ha nem neki de csak válaszol a polgármester, ez a "politikai" csúcs!)
Nem is fontos már a válasz neki, csak az, hogy "kinyilatkoztathasson". Jellemző az is, hogy "közéleti " blogján nem jelenhetnek meg, csak az őt dicsőítő - saját - írások.
Azzal is érdemes lenne foglalkozni, hogy a 8 éves Fidesz - KDNP-s polgármesterség alatt miért nem adtak még pályázatot sem be?

Dezső 2008.07.27. 02:15:07

A vitaindító cikkel kapcsolatban egy gondolatam lenne. Én nem tartom reálisnak, hogy ez a Fidesz frakció valójában szeretné, tudná vezetni a Várost.
Azért azt mondjuk ki az elmúlt 2 választás egy kudarc volt a "csendes többség számára".(jó, könyveljük el sikernek, hogy most sikerült 3-ról 4-re növelni képviselőik számát, és jelentős szervezeti módosulásuk volt az, hogy 2-re emelkedett az alelnökeik száma. )
Ismereteim szerint tagságuk azonban felére csökkent,nem tudtak EGYENES ágon képviselőt bejuttatni a testületbe, az utolsó (2006) kampányban pedig még programra sem futotta! (Önálló Polgármesterjelöltre sem! Jelenlegi Frakcióvezetőjük sem Polgármester jelöltként sem képviselőként nem mérettette meg magát. Ez azért elég furcsa! Nem bízott önmagában? Félt a nyilvánvaló vereségtől? )
2002-ben legalább azonos sorrenben, de más szavakkal "átvették" a szocik programját. Utolsó "önálló" gondulatuk az volt amikor igyekeztek lenyúlni az MDF parkolós "buliját".
Ezek után mit is várunk!? Amióta pedig az "ifjú polihisztor" a szellemi vezér azóta a baklövések, a logikátlan kapkodás jellemzi az egész szervezetett.(egyre populistábbak) Talán nincs is más cél, mint a népszerűség hajhászása .?
Miután Sz. András - aki egyébként lehetne köztük "folytonossága révén " a kontroll- ennyire háttérbe szorult egyfajta politikai ámokfutás jellemzi az egész helyi Fideszt. Városunk ismert, elismert Polgárai léptek ki és távolodtak el a szervezetüktől. Teljes megújulásra lenne szükségük, amit az ismert okok miatt nem tudnak. Talán a KDNP önállóságával, vagy a fiatal és lendületes MDF lehet a város új, meghatározó jobboldali ereje, de ez a MOSTANI Fidesz SOHA!
Megjegyzés: A szerző nem politológus, "csak" a Város egyik Polgára.

Dezső 2008.07.27. 13:19:19

Azért egy dolgot csak elértek a csatornával kapcsolatban! Azt, hogy jelen állás szerint Kerekharaszton belátható időn belül nem valósu
lhat meg.
Azt tudjuk, hogy néhány - szerintem felelőtlen kezdeményezésére különvált a településrész- akkor már függetlennek valló akkori Fidesz elnök vezetésével nem képes megvalósítani ezt. ( ha akkor a maradást szorgalmazók nem mennek el szavazni akkor nem érvényes a szavazás, ill a visszacsatolási szándék pedig a kezdeményezés pillanatában nem sikerült)
Ez az egyetlen "sikerük" a csatornázásban. Gondolom erre elég büszkék!

laci 2008.07.28. 14:41:44

Dezső!
Azért a hatvani vezetés emberkedését, "kib*szását" Kerekharaszttal, nem kéne itt a Fityesz" eredményeként feltüntetni, még poénkodásból sem.
Elég szomorú és kicsinyes szegénységi bizonyítvány a városvezetés részéről, hogy most "büntetésből" kihagyják ezt a települést a regionális csatornaépítésből.
Valahogy úgy néz ki, hogy aki nem nyal be a szociknak, annak annyi!

Dezső 2008.07.28. 19:56:14

laci!
Sajnos nem nézel HTV! Ott elmondták, hogy miután Kerekheraszt nem része a tervnek, önerőt nem tudott biztosítani ezért nincs benne!
Tájékozódj! Több alkalommal felajánlották nekik. Tudhatták, hogy a leválás mivel jár - polgármesterük az előző ciklusban a hatvani testületben volt tag. (listáról- Fidesz)
Miattuk ne valósuljon meg a 3. ütem Hatvanban?
"Normális vagy Margit? "
Te komolyan azt gondolod, hogy itt bárkinek érdeke, hogy kimaradjanak? (Érsek ott is az Országgyűlési képviselő!) A politikán túl még az is fontos, hogy a talaj terhelése ott továbbra is megmarad. Ez azért minket - hatvaniakat, - is érint!
Tipikus eset: Kavart a Fidesz és látható az eredmény!

Dezső 2008.07.29. 06:20:36

Munkába menet előtt - már itt vagyok - takarítottam ki a postaládámat. Időnként megteszem, mert falavéltől kezdve, por és sok minden mocsok kerül bele - és közben az alján - megtaláltam a "levelet" nyomtatott formában is.
Ön és agysanyargató módon ismét elolvastam - most már - a polgármesteri válasz tükrében még jobban lehetett látni azokat a hihetetlen tárgyi tévedéseket, politikai célú csúsztatásokat amiket tartalmaz. (Az, hogy a Fideszes képviselők nem tudják, hogy a városban milyen pénzből, milyen ütemezéssel, milyen százalékos finanszírosás mellett épül a csatorna - SIRALMAS - , de ezt még le is írják!) Könyörgöm, minek vannak ott??????????

Azért más is megfigyelhető:
1, Középre - a"fő" helyre "polihisztorifjútitánDj.Arajan" neve került! Frakcióvezető szerényen balra a dátum alá, a másik képviselő a logóval összeolvadva található. (ugyan, ki szerkeszthette?)

2, A negyedik Fideszes képviselő ( Szinyei András)nem adta ehhez a nevét. Véletlen? Talán nem. Lehet, hogy Ő ennyire nem akart süllyedni? Azt gondolom, egy olyan ember aki ennek a Városnak 2 cikluson keresztül volt a Polgármestere nagyobb rálátása van mint az aláíróknak, és nem akarta égetni magát!

laci 2008.07.29. 10:57:56

Dezső!
Tényleg reálisan, és hagyd már el ezt a fidesz fóbiádat.
Amikor a térségi, regionális csatornázás még csak tervezés alatt volt, akkor még a város része volt Kerekharaszt is.
Abban azt hiszem, egyet érthetünk, hogy ha nem válik le a hatvani "érsekségről", most ott is csatornáznának, mert lenne rá fedezet.
Ha szoci szimpatizáns lenne az ottani polgi, úgyszintén lenne valamilyen megoldás. Ebben biztos vagyok! Gondolom ebben azért egyet tudunk érteni.

Dezső 2008.07.29. 11:59:06

Lacikám!
Rosszul tudod! (olvass Hatvani Híreket, nézz HTV-t.)
Az engedély nem területre, hanem : -Hatvanra szól + a többi település (ebben nincs benne Kerekharaszt)

- Önerőt minden önálló település maga állja ( ezt nem tudták, vagy nem akarták) .
Ugye te sem gondolod, hogy a hatvaniaknak kelljen megfizetni Kerekharaszt csatornáját? Ilyen erővel Putnoknak is fizethetnénk!

-Nagyon el akarod vinni a témát a Fidesz durva tárgyi tévedéseiről!

- Nincs Fidesz fóbiám, csak az MDF felhívta a hülyeségükre a figyelmet, és ezt egészítettem ki.

laci 2008.07.29. 19:16:34

Dezsőkém!

Válaszod magáért beszél. Ez a probléma, hogy most demagóg módon erősködsz, akárcsak Érsek úr. Amikor az engedélyezés és tervezés folyt, Kerekharaszt Hatvan része volt. (Putnok viszont nem!)
Tisztázzuk, én nem a fityeszről beszélek, hanem Kerekharaszt csatornázásáról. Volt aq 2 település közöt valamiféle, törvényesnek mondott vagyonmegosztás, ezt követően most Kerekharasztnak nincs anyagi lehetősége a csatorna megoldására.
Ennek semmi köze a fideszhez, ez Hatvan elrettentő erőfitogtatása arra való tekintettel, nehogy legközelebb más településrésznek is ötlete legyen a leváláshoz.
Hatvan nem segít ennek a kistelepülésnek, hanem ott tart be, ahol csak tud.
Sajnos a településpolitikát keveri a pártpolitikával. Ez a szomorú és kiábrándító számomra!

Dezső 2008.07.29. 21:06:17

Lacikám!
Sajnos neked a TÉNYEK sem elfogadhatóak. ( ha olvasnád és néznéd a fenti tömegtájékoztatási eszközöket sokkal tájékozottabb lennél)
-Valóban, a tervezésnél Hatvan része volt, az engedély is így szólt. Most Kerekharaszt. (tehát erre nem szól!)

- Hiába adták át a terveket, nekik kell biztosítani az önerőt. Nem tudják, vagy nem akarják.

- A vagyonmegosztás PER nélkül megtörtént, mindkét testület elfogadta. Ha jól emlékszem egy vitás kérdés volt - a DISZI gyakorló bázisa - de azt is átadta Hatvan tulajdonba. (szerintem nem kellett volna, mert törvény szerint nem jár, mivel az ottani önkormányzat működéséhez nem alapvetően szükséges, és ezt amúgy is az iskola vette anno. )
Most akkor nehogy azt mond, hogy kisemmizték Kerekharasztot, ha közösen megegyeztek a vagyon elosztásán!(amúgy ma már ismeretlen okból ŐK akartak elmenni, és ez a TÉNY már lerágott csont!)

Most akkor mi - hatvaniak fizessük egy másik ÖNÁLLÓ település csatornázását? Én benne vagyok, ha a rám eső részt TE befizeted.

Milyen konkrét példád lenne a "betartással kapcsolatban? Egyszer is panaszkodott az ottani FIDESZ-es polgármester?
Amúgy a téma nem ez!

Dezső 2008.07.29. 21:26:24

Kedves Hatvan!
Van egy jó témám. Most néztem (ma) a HTV adását . Ott Balla képviselő Úr megkérdezte a Polgármester Urat, hogy elindul-e a tanév a volt MÁV oviba. A kérdésre az volt a válasz, hogy tegnap (07. 23) írták alá a szerződést. Sajnos nem tudják átadni ahhoz időben az épületet, hogy közbeszerzési eljárás után új csoportszoba/bák kialakítására sor kerüljön/nek és ezt jövőre halasztják. Így a kis óvoda is "folytatja", csak 2009-ben kerül sor a nagy felújításra.

Érthető volt, magyarul mondta, nem hadart a Polgármester.

5 (ÖT) nap múlva a Fidesz ifjú "titánjapolihisztoradiszkósa" linket nyit blogján, és telefonon érdeklődik a szakbizottság elnökénél, hogy mi a hekyzet a volt MÁV ovival. ( a felvétel szerint ott volt az ülésen)

Kérdések:
a, Szándékosn nem figyelnek, annak ellenére, hogy ezzel kapcsolatban ők tesznek fel kérdést?

b,Nem értik az ott elhangzottakat?

c, Nem ők voltak jelen -csak a klónjaik -akiket betanítottak arra, hogy folyamatosan nyomják a nem gombot?

d, A felvételre csak odamontírozták őket
e, Milyen magyarázat lehet még? Esetleg: "hagyszerepeljekegykicsitolyanjópopulistánaklenniénmegoldokmindeoroblémátfölegazokatamikténokozok".

laci 2008.07.30. 07:36:54

Dezső!

Bocsánatot kérek tőled, hogy az általad említett "szócsövektől" eltérő véleményemnek hangot adtam.
Azt hittem, a demokrácia mindenkinek lehetőséget ad az önálló gondolkodásra.

Maradjunk a puszta tényeknél:
- ha Hatvannak része marad Kerekharaszt, megépült volna a csatorna.
- most nem tudja a község biztosítani az önerőt.
- általában minden válópernél megegyeznek valamiként, ami törvényes az még közel sem biztos, hogy igazságos.
- nem azonosak a működés feltételei, közgazdasági lehetőségei a két településnek, már csak méretéből, lakosságszámából adódóan sem.

Most majd írhatod szokásos blazirt szöveged: ők akarták, megérdemlik...

De próbáljunk inkább reálisan gondolkodni! Kistérségi szemlélettel, hisz a város nincs "falakkal" körülvéve, van sok olyan életkörülmény, mely csak térségi-tájegységi szemlélettel kezelhető. Többek között a csatornázottság is ilyen, szerintem.
Ennek megvalósulását viszont a pártszimpátia-béli ellentétek teszik napjainkban lehetetlenné.

Nem kéne minden apró sz*r dolog miatt nekitapadnod a fityeszeseknek még Neked sem, mert így csak az amúgy is fennálló feszültséget erősíted.
Miért kell pl. gúnyosan kihangsúlyoznod az ifjúkort? Tudod, erről nekem az jut eszembe, bizonyára irigykedsz az illetőre a kora miatt, hisz ő még lesz öreg, de mi már soha nem fiatalodunk... :)

Bodrogi Belián 2008.07.30. 08:42:39

Szép jó napot kivánok!
Nagy örömmel olvasom hozzáértő vitatkozásukat...
Önök nagytudásu polgártársaim vitatkoznak Kerekparasztról, Putnorol, "Fityesz", és nem "fityesz", MFD stb...
Viszont elsiklanak a valoság mellett!!!!!! A csatornázás előtt senki nem mondta az egyszerü parasztnak, hogy duplájára, vagy még többe fog kerülni a viz Hatvanban, ha megépül a csatorna, és a viztisztitó!!! Holott, szerintem már akkor mindenki tudta aki a kása mellett üldögél! Mindezt onnan veszem, mert magam is akkoriban a Várkonyi S. utcában laktam, és az akkori csatornát dicsőitó levélben semmi ilyen nem szerepelt, csak annyi, hogy a város mennyi mindent felvállal a nép helyett, és az unió is milyen klassz, mert mekkora forráshoz jutottunk! Olyan ez, mint a banki szerződésen a csillagozott rész, ha nem olvasod el véged van! A konkrét esetben, még csillagozott rész sem volt...
Uraim! Önök ugyanugy politizalnak, mint akiket fikaznak ezen az oldalon!!!!! Elsiklanak a tények mellett, és azt feszegetik, ki a hulyébb, vagy gonoszabb, és ki a fasza ma Hatvanban, vagy ki volna még faszább!!

Dezső 2008.07.30. 08:44:15

Laci!
Annak ellenére, hogy minden igyekezetteddel az alap témától igyekszel eltérni, leírom véleményemet.
- Szerintem is fontos lett volna, hogy megépüljön ott is. (írtam is)
- az nonszensz, hogy úgy próbálod meg bemutatni, hogy ez valami bosszú. Ha Hatvan vár arra, hogy mikor kerül nekik önerő, akkor itt sem valósul meg soha, így pedig reális!
- Tudtommal a Tanműhely átadásával minden kérdésben egyetértettek a testületek a vagyonmegosztásban, akkor mi itt a baj?
- Tényleg ők akartak menni. Hol vannak azok a hangadók akik: saját iskolát igértek, rendőrörsöt, külön orvost, postát, bölcsödét és ki tudja mit még. Azt mondták - én is hallottam - egy kis Svájcot csinálnak Kerekharasztból!

Na ezeket kellene számonkérni, nem a hatvaniakat!!!!!!

Ami a lényeg: Az elszakadási akció élén a FIDESz volt! (ki is a polgármester ott?) Szerintem a szocik nem akarták befolyásolni, mert elég lett volna azt mondani a szinpatizálóknak, hogy ne menjenek el és ÉRVÉNYTELEN a szavazás. (kevés lett volna a szavazó)
Akkor ki ennek a felelőse? Nem az aki kezdeményezte, és nem számolt a következményeivel?
Ez nem politika! Gazdaság!

Kedves laci! Tényleg látszik, hogy érdekel a környezeted sorsa, de nem vagy tájékozott. Tényleg figyeld a helyi tömegtájékoztatást és akkor REÁLIS képed lenne a történésekről.
Magam részéről ezt a Kerekharaszt témát befejeztem. Nem ez itt a téma, hanem egyes képviselők tájékozatlansága!

Dezső 2008.07.30. 08:52:55

Kedves belián! nincs már időm részletesen írni,de
- Vagy csatorna vagy többszörös "szippantási" és környezetszennyezési díj
- Miért ellenezte a Fidesz, hogy a Vízműről való laválással olcsóbb legyen a Hatvani díj
- a lakosok mindent figyelembe véve - sikeres pályázatok - TÖREDÉKÉT fizetik a bekerülési költségnek! Röviden ennyi!

Bodrogi Belián 2008.07.30. 09:09:40

Nekem, mint levelemből is kiderült azt hiszem, az informácio hiányával van problémám, ahogyan azt anno elkendőzték, ezek a tények!
Kedves Dezső!

Szerinted mennyire érdekli az egyszerü embert amiről mi irogatunk????? Unio;Bekerülési költség; stb...
Megmondom. Semennyire! Azt látja, nem mellékesen jogosan, hogy szumma szummárum majdnem duplája a viz ára, mint az előző évben, vagy előző félévben!
Jahhh, és mégvalamit kedves Dezső!
Vannak olyan területek, ahol nincs csatorna, ergo nem is kell ilyen dijat fizetni, de azt ugye nem gondolod, hogy ezeken a helyeken olcsóbb a viz??? De nem ám!!!! Hát ez amolyan plusz bevétel XY-nak:-))) hiszen a viz tisztitása majdhogynem fix költség.

No. Hát egy konkrét esetről, valahogy ilyen vitát várok, polgi társaimtól, és a vezetéstől is

Dezső 2008.07.30. 12:47:46

Kedves Belián!
Lehet, hogy az információ hiányoddal van a baj, bár kétlem. Legfőbb problémád, hogy eltereld a vitát. Ha elolvastad, akkor megérted a válaszlevelet. ( ha, kell fuss neki több alkalommal...)
Ahol nincs csatorna, ott majd megépítik.
Javaslom, olvasd el az előző kommenteket is.
Ha még ezek után sem érted, kérdezd meg fogadóórán, vagy közmeghallgatáson.
Azért leegyszerűsítem:
Eddig nem volt csatorna - "szaron" úszott a város. Most van/épül de többe kerül a díj. Még mindig olcsóbb mint pl. Gyöngyösön, és ha a nem akadályozzák meg hogy Hatvan kilépjen a megyei rendszerből, még ennyi sem lenne.
Röviden.
A téma viszont a Fideszesek felkészületlensége volt.

morcos polgár 2008.07.30. 14:44:28

Azt gondolom, Dezső vagy képviselő, vagy eléggé közel áll a "tűzhöz", de azt viszont tudom, látom, hogy kedvenc témája a Fidesz ostorozása minden áron.
A vízdíj költsége (265,20 Ft / m3) az egész megyében a Hatvani üzemegységnél a legalacsonyabb. Ez a mostani ármegállapításnál sem változott!!! Az üzemeltető a versenyszférában megszokott hatékonysággal dolgozik, még akkor is, ha ezt Érsek úr nem így látja! Közgazdaságilag mindenképp előbb utóbb a víz díját is emelni kellene, ha önállósodna, kiválna a megyei rendszerből a helyi vízmű. Ezt az állítást illetékes szakemberek már többször is hangoztatták.

Ami most drasztikusan emelkedett, az a csatorna díja: 280,80 Ft/m3-ről 475,20 Ft/m3-re. Ez azért is érdekes, mert egy új rendszer fenntartási költségei alacsonyabbak szoktak lenni a régi hálózaténál. (Persze csak akkor, ha jól van tervezve, kivitelezve.)

De ez a megemelt díj nem az üzemeltetésre kell, polgármester úr levelében ott a válasz erre is, hogy mire:
"...hogy az üzemeltető a közmű tulajdonos önkormányzat felé az inflációval növelt értékcsökkenéssel azonos bérleti díjat meg tudja fizetni. Ezen bérleti díjat az önkormányzatnak elkülönített számlán Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Fejlesztési Alapként kell kezelnie. ... amelyet a Viziközmű vagyon felújítására, pótlására, esetleges fejlesztésére lehet csak felhasználni."

Vagyis így mégis csak a lakosság fizeti meg a támogatással megépített csatornarendszer árát az üzemelés során az önkormányzatnak. Erről a technikáról kezdetben viszont nem esett szó...

Dezső 2008.07.30. 15:57:03

morcos polgár
Én vagyok személyesen a Miniszterelnök! (persze ez csak poén volt)
Te is olvasol és látsz HTV-t mi itt a meglepő? Nem kell ahhoz közel állni a tűzhöz -vagy vízhez- , hogy képben legyél.
Természetes, hogy valahonnan elő kell teremteni a különbözetet. Ha nincsenek a sikeres pályázatok akkor - ha jól emlékszem bekötésenként 1.2- 1.3 milliót kellett volna fizetni. Hol van ehhez a mostani?
Tudod mi az érdekes? Hosszú évtizedekig nem csináltak ebben a témában semmit. Most megoldódni látszik, akkor pedig néhány félreinformált ember csinálja a cirkuszt.
Tudod mi lenne ezeknek jó? A kommunizizmus- "minden ingyen van "életérzése!
Talán vissza a természetbe akció? Kertvégén a budi? Mi lenne jó?
Leírta a Polgármester, elég egyértelmű.
Amúgy itt a Fideszes képviselők renkivüli tájékozatlansága volt a téma!

Dezső 2008.07.30. 15:59:56

Még valami. Az Önkormányzat = hatvani emberek. Ez a csatornarendszer a MI vagyonunk. Nem valami üzemeltető zsebeli be a hasznot. Ez itt marad. Majd ha karban kell tartani azt is nekünk kell.

morcos polgár 2008.07.30. 17:01:59

Önkormányzat = hatvani emberek ?

Nem egészen! Az Önkormányzat lenyúlja így most a hatvani embereket kb 200Ft/m3 csatornadíjjal. átlagos vízfogyasztásnál ez éves szinten saccra úgy 30.000 Ft családonként.
Pedig voltak pályázatok...
Utána meg egyszer csak arról fognak értesülni a hatvani emberek, hogy pénzecskéjüket az önkormányzati képviselők (nevükben) átcsoportosították ide-oda. Természetesen csakis az ő érdekükben. :D

Elismerésem Dezsőnek, jól el tudja magyarázni ezt az újabb sarcot. Csak hát mi nyögjük...

Dezső 2008.07.30. 17:50:50

Morci
Én elimerem a te "utóvéd" harcaidat ebben a témában, de ez már egyre "izzadság " szagúbb.
Igen: "Pedig voltak pályázatok..."
Valóban, ezek nélkül semmi esély nem lett volna erre. Te is jól tudhatod, hogy a MAXIMUMOT sikerült ebből kihozni. A kiírások alapján nem is lehetett többet nyerni! Azt nem tudom mennyi a Hatvan "része", de több MILLIÁRD-ra becsülöm. Ha ezek nem így alakulnak.... hol lennénk?
Ha nem így fizetnénk, "talajterhelés" stb címeken ennek többszörösét.
Ma már nem lehet település csatorna nélkül!
Ez a "sarc" szó használata nagyon FIDESZ-es szóhasználatra utal!
Az eredeti téma a Fidesz-es képviselők rendkivüli tájékozatlansága volt!

Dezső 2008.07.31. 04:37:09

Lassan itt a 6 óra és megyek haza. Vártam "Morci" jelentkezését, de ne tette. (bízom benne, hogy olvasta bejegyzésemet, és sikerült meggyőznöm. Ha nem, az sem katasztrófa. )

Kedves "Hatvan"" !
Nem reagáltál a 08.29-én (21 óra 26-kor) felvetett témámra, pedig az is megérne talán egy "misét".
Amúgy mindenkinek Jó reggelt! (speciel én hamarosan megyek aludni!)

Carnivora (törölt) 2008.07.31. 19:08:35

A Fidezs levele jogos volt a cikk írója nincs tisztában ezzel nem Hatvanban él. A városban mindenki tudja hol állnak a csatornázási pénzek ... látható formában jelentek meg :)

Mindenki tudja milyen botrányok kísérték az egész beruházást ...

Carnivora (törölt) 2008.07.31. 19:13:22

Ja írhatna v.ki v.mi nyílt levelet arról is, hogy a rendőrség mikor szándékozik dolgozni, és az autósok baszogatásán túl az eredeti funkciójának megfelelni lásd. rendet fenntartani. Vicc, hogy már a betörések, autófeltörések után már a városban minden visznek ami mozdítható lásd. csatornafedelek , és legutóbb a Kodályból a lépcsők elől a vas lábtörlőket ...

Dezső 2008.07.31. 21:14:18

Botrányok...cccc ! Csak a valós tényekről írjon !
Működik ez, mert nem olyan vállalkozók építik akiknek a gépéből 10-kor már kifogy a gázolaj!

Dezső 2008.07.31. 21:20:17

Amúgy az eredeti téma - az ön barátainak -a Fideszes képviselők tájékozatlansága volt. Tényleg vérlázítóak azok a tények -lopásokkal kapcsolatban - amiket leír, de hogy jön ez ide?

hatvaniblog 2008.07.31. 22:11:03

Carnivora: "Azt el kell ismerni, hogy a hatvani Fidesz valós problémákat feszeget, amikor a víz és csatorna díj emelésre hívja fel a figyelmet"

Dezső 2008.08.01. 07:45:56

Hatvan
Ilyenkor szoktam megkérdezni: Te milyen megoldást javasolsz? Itt még folytatnám: Nyolc évig- amikor tehettétek volna semmi nem történt csatorna ügyben - most mit lehetne?
Ilyenkor csak K'nagy csed a válasz. ......
Ezek legalább megcsinálták. (na, ezzel lehet majd szórakozni...)
Miért van az, hogy egy alapvetően konzervatív embernek mint nekem hiányérzetem van a Fidesszel kapcsolatban? Talán az : hogy minden normális meghatározó ember eltávolodtt, kizárták stb. Semmire nincs javaslatuk - leszámítva a bohóckodós papírórát -, még azt sem tudják megindokolni, ha valamit elleneznek, hogy miért.
Ez lenne a JOBBOLDAL ? Akkor már Érsek és csapata, 1000X.!
Ha az MDF nem tud ezektől elkülönülni, markánsan más politikát képviselni mint a Fidesz, megint nem marad választási lehetőség!
Munka, munka, munka..........

Dezső 2008.08.01. 07:47:12

ui. Az első rész a Fidesz-ről szől!

hatvaniblog 2008.08.01. 12:57:16

A csatornázás és az azzal kapcsolatos pályáztatásnak a napi politikai vitán felül kell állnia, hiszen máshogy nem kivitelezhető ez a nagyberuházás. Egyszerűen már tarthatatlan volt a helyzet hogy nincs csatorna a városban. Egy hatástanulmányra azért vevők lennénk amely a csatornázásról készült. Az új beruházások nem feltétlenül járnak olcsóbb fentarthatósággal: ha további szolgáltatásokat és jobb minőséget kap a vevő akkor meg kell fizetni. A Fidesz inkább populista szólamokat penget ez ügyben, nyilvánvaló hogy minden áremeléssel kapcsolatos ügyre rá fognak menni. Próbálják az ország katasztrófális gazdasági helyzetét ráhúzni helyi szintre is. A baj az, hogy amikor ők voltak nyeregben nem tettek hasonló dolgokat a városért, gyakorlatilag megfagyott a település. Pedig a lehetőség adott volt. Még talán ezt a hibát is át lehetne lépni ha a jelenlegi ciklusban hitelesen politizánának. Azonban már ebben a két évben olyan hibákat vétettek amelyek rávilágítottak alkalmatlanságukra ( ez politikai alkalmatlanság! - de szakmai oldalról is érdekes lenne végigmenni a frakción hogy ki és miben tudna szakmai anyagot alkotni).
A helyi MDF már többször is élesen elhatárolódott a helyi fidesztől és ezt nem csak L'art pour l'art tette, hanem meghatározott ügyek és érvek mentén. Ráadásul sokszor a helyi MDF volt a kezdeményező amely aktív politikára vall. Képes volt tematizálni a város politkai életét, és nem süppedt bele az általános ellenzéki reagáló politikába, amit most a helyi fidesz próbál folytatni. A két ellenzéki párt látványosan különböző politikát folytat Hatvanban.

Dezső 2008.08.01. 14:40:20

Hatvannak!
Igen szerinte is ez helyes út az MDF-nek. Nehéz ugyan.
Vélhetően, minde markáns kezdeményezésre megpróbál rátelepedni a Fidesz, ahogy tette a parkolók esetében is. (előbb cikizték, majd ők akarták átvenni a kezdeményezést, amikor nem sikerült akkor megint bírálták) Ez már jól jelzi gondolkodásukat.
Igen, egy új, elfogadható utat kell mutatni a Hatvanban élő jobboldali gondolkodású embereknek. Lehet, hogy már most meg kellene szólítani azokat, akik eltávolodtak a helyi Fidesztől, a mostani vezetők(?) stílusa(?), munkája(?) miatt.
Biztos, hogy itt is megtesznek minden azért, hogy "bedarálják" csapatotokat, de ne engedjetek ennek. Ahogy a Fideszesek lesajnáltak kezdetben benneteket az valami ocsmányság volt! Bizonyítottatok, ITT VAGYTOK!

Azért csináljátok jól, mert nem elvtelenül tiltakoztok minden ellen, hanem JAVASLATAITOK vannak!

Hol lenne már az MDF ha nem Dávid Ibolya az elnök?
Hajrá Máté, Hajrá Fiatalok!

koko 2008.08.04. 13:22:23

Sziasztok!

Volt szerencsém végigolvasni a kommenteket. Jól elbeszélget megint a két oldal... A plebs meg birka módon megint fizetni fog.
(történetesen igaza van a fdsz-nek. a csatornázott vízdíj 400-500 ig megy)

Dezső 2008.08.04. 13:48:50

Kedves koko! Te milyen megoldást javasolnál? "Sajnos" az urbanizációnak ára van, ne feledd!

Carnivora (törölt) 2008.08.05. 08:55:38

Egy dologért vicces Hatvanban a vízdij kimegyek a kertbe ások másfél méter gödröt már jön fel í víz :D , és erre van pofi annyi pénzt elkérni, mintha hatalmas költségekkel járna vízhez jutni ....

Szerintem meg Máténak nem Sanyit kellene gyepálnia, hanem összefogni a város érdekében később kibővítve ezt azzal a pár baloldali hatvani politikussal, aki a városért van, és nem a városból él. -

értetlenkedő 2008.08.05. 09:36:24

Hát Carnirova éppen ez a baj, hogy a víz sok helyen 1,5 m-re van. Azért ebből a vízből kérlek ne igyál, ne fürdjél, legfeljebb locsold a kereted, mossad a kocsid, hisz eddig a pöcegödörbe nyomattuk a szennyvízet, szóval a mosogatólét, mosólét, ... Így hogy csatornázva lett Hatvan nagy része (a többi folyamatban), reméljük lejjebb megy a víz, nem okoz kárt a házakban, pincékben. Szóval itt nem a vízért kérnek hétszázvalahány forintot m3-enként, hanem a vízszolgáltatás mellett a szennyvíz megtisztításáért, ártalmatlanításáért, s annak megfelelő helyre való továbbításáért, így csökkentve a talajvízet. Amúgy egy m3 víz szolgáltatása, kezelése, ami ugye 1000 liter kerül hétszázvalahány forintba, míg 1,5 liter ásványvíz 100-200 forint közötti összegbe. Azért ez is elgondolkodtató.

értetlenkedő 2008.08.05. 11:18:12

Ja, a második gondolatod tetszik Carnirova. Ebből azt érzem, nem gondolod, hogy ha valaki baloldali, már nem is lehet tisztességes, becsületes, nem tehet a városáért.
Remélem minél többen lesznek ilyen gondolkodásúak (mindkét oldalon).

Carnivora (törölt) 2008.08.05. 11:44:11

értetlenkedő 2008.08.05. 11:18:12

Eddig sem mondtam , hogy minden baloldali szar ember Hatvanban sőt sajnos politikai nézeteim ellenére a baloldalra kellett szavaznom a városban, mert ez a Szinyei féle élősködő irányzat a kutyának se kell ... a város meg Érsek alatt indult fejlődésnek az igazán nagy baj, hogy mióta megjelent ez a gyurcsány ez az érsek is megvadult a hülyeségben ...
Egyébként van sok rendes lelkes balos még ennek ellenére is lásd. pár példát Szombati Lajos, Palásthy Pál. Ságiné Szűcs Klára ...

Remélem a Fidesz már a következő választásokra megszabadul a Szinyei, Berényi félék jelentette béklyótól és újra új lendületet vehet a város fejlődése.

Dezső 2008.08.07. 13:29:46

Igazad van, de nehéz megszabadulni a visszahúzó erőktől. Ennek/ezeknek köszönhető Hatvanban a Fidesz bukórepülése! Nem lehet ezt már helyrehozni, csak úgy ha egy igazán hiteles új jobboldal veszi át a vezetéest. (MDF) . Sajnos Sanyi is inkább a saját sztárolásával foglalkozik nem a városi dolgokkal. Tetejében annyiszor tette már magát nevetségessé ebben a két évben, mint "Cseplin" egész pályafutása alatt.
Most kell egy új, hiteles, komolyanvehető, lendületes ember aki összefoghatja a hatvani jobboldalt. Azt gondolom, nincs igazán jelentősége, hogy milyen párt neve alatt. Az IGAZI konzervatív, jobboldali gondolkodású embereknek nem sok lehetősége maradt ebben a városban. Talán Máté és az MDF.

koko 2008.08.07. 14:06:26

Kedves Dezső!

Először is, nem volt kötelező belépni a víziközmű társulatba pedig ezt állították, meg rémisztgettek a környezetterhelési díjjal... nesze nekünk.
Másodszor, az én pénzemből finanszírozták az önrészt (kétségtelen hogy a pályázati pénzeket az Önk. kellett állja.) ezért joggal elvárom hogy tájékoztassanak a dolgokról. Mi az hogy közgyűlés nélkül vesz fel valaki 1,4 Mrd-ot? És ezek után még pénzt kér tőlem. Pénztártól való távozás után...
Harmadszor, igazad lehetne ha a díjtétel minőséggel párosulna. Sok helyen nem igazán sikerült a kivitelezés túl jól.
Negyedszer,ha igaz a Fdsz. állítása és a piaci ár tényleg annyi akkor miért fizessek én JÓVAL többet mint más városban kell?Kicsit monopólium íze van a dolognak. Mi a garancia arra, hogy a jövő héten megint nem emelnek mert megint nem elég a pénz, mert ellopták a kivitelezők vagy mittom én...

koko 2008.08.07. 14:14:42

Kedves Dezső!

Kérdésedre válaszolva (már kidühöngtem magam)::
Nem jól tetted fel a kérdést és a blog sem erről szól. Ami el van rontva, az el van rontva. Véleményem szerint már csak hitelfelvétellel lehetne visszakoznia a városnak. Ez nem járható út.
A kérdést én úgy tenném fel, hogy a felelősökkel mi fog történni és mit teszünk azért, hogy ilyen mégegyszer ne valósuljon meg(pl. úgy tudom a csatorna kivitelezője átalánydíjas szerződés kötött a sitt hatvani szeméttelepi befogadásáról. Mit ad Isten a szeméttelep betelt és kb. 50 km-re kell majd elszállítani---- garantált szemétszállítási díj emelkedés---Ki van ez találva!).

Üdv. koko

Dezső 2008.08.07. 16:04:33

Kedves koko!
Nem vagyok csatorna szakértő, de az a baj, hogy benyelted a Fidesz pontatlanságait. (nem akarom megvédeni a szocikat, de sokkal pontosabbak mint a Fidesz. Olvasd el a Polgármester válaszát és MINDENT megérthetsz abból)
Tipikus rémhírterjesztés az egész. Nem is érdemes ezzel foglalkozni, olyan silány ez a fideszes levél.

Hmm 2008.08.08. 07:06:18

Ez más téma, de érdekes elolvasni. Van egy 19 éves fiú. Súlyos beteg, 16 órás műtétre vár. Az édesanyja 2 000 000 Ft jelzáloghitelt intézett a családi házukra a műtét költségeire. A bank elfogadta a hitelkérelmet és teganpi nap mehettek volna is szerződni. Azonban a szülőnek van egy 176 000 Ft-os önkormányzati tartozása amit ebből a 2 000 000 Ft-ból rendeznének is. A bank kiadott egy papírt, ami arról szól hogy ranghelycserét kérnek a folyósításig. Amit az önkormányzatnak alá kellett volna írni. Az önkormányzat többször is írt már alá ilyen papírt, de a tegnap napon közölték az ügyféllel, hogy "történelmet írnának, hogyha ezt a papírt Ők aláírnák". A gyereknek 15-én lenne a műtéte. A kedvenc hatvani polgármesterünknek Érsek Zsoltnak is felvetettük a problémát. A válasza mi volt?! Hogy Ő nem foglalkozik ilyen "hülyeségekkel"! Mert szerinte ez az édesanya hazudik és hogy biztosan csak kitalálta az egészet, hogy megkapja a pénzt! Hát kedves Érsek Úr! Egy anya nem hazudik a gyermeke életéről! Lehet hogy Te megtennéd, de egy anya sosem! Ennyit erről!

koko 2008.08.08. 13:04:56

Kedves Dezső!

Nem szakértelemről van szó és nem arról, hogy ki mit nyel be (ki mikor mit... ugye?).
A Fdsz. levele nem érdekel propagandafogás az egész (pl.miért csak mos mondják el?...).
DE! Attól én még többet fizetek. Na ezt nem tudom lelfogadni.
A polgi meg egy ponton biztosan hazudik (olvastam a levelét): Akik részletre fizetnek azok banki kamattal együtt fizetnek jóval többet mint az normál 150k. Tudom mert nagymamám így fizeti.Erre ne hivatkozzon.

Üdv: koko

koko 2008.08.08. 13:08:11

Kedves Dezső!

bocs az idézet lemaradt az előzőből:
"A nyílt levélben az írják, hogy „Hatvan város lakossága teljesítette befizetési kötelezettségeit. Van aki lakáskasszán keresztül, van, aki kölcsönből, van, aki részletekben fizetve, de fizettek a lakosok”

A Fidesz-frakció képviselői megfeledkeznek azon tényről, hogy a lakossság jó része részletekben, öt év alatt fizeti ki a ráeső részt, így az első ütemben lévő érintettek 2010 október 30-ig, a II. ütemben lévők 2011. október 30-ig fizethetnek részletekben a Víziközmű társulat felé. Az Ltp.-től a Víziközmű társulat az Ltp-s szerződés lejáratakor elsőként 2011, 2012-ben fogja megkapni a pénzt.
"

Carnivora (törölt) 2008.08.12. 00:43:24

Hmm 2008.08.08. 07:06:18

Ez az Érsek tényleg ennyire aljas lenne? ez komoly?

értetlenkedő 2008.08.12. 10:31:14

Carnivora 2008.08.12. 00:43:24

Visszautaltál egy korábbi írásra, mely szerint:
"A kedvenc hatvani polgármesterünknek Érsek Zsoltnak is felvetettük a problémát."
Itt ezzel a mondattal azért nem tudok mit kezdeni, mert a Hmm néven kommentáló személy így írja "felvetettük", tehát többes szám első személyben. De ki az a mi, akik felvetették? Talán a család, vagy valami civil szervezet, vagy ...? Szóval én megkérdőjelezem ennek az igazszágtartalmát, s Carnivora te se ülj be ennek, amíg konkrétabb információnk nincs.

Carnivora (törölt) 2008.08.13. 09:30:33

értetlenkedő 2008.08.12. 10:31:14

Remélem nem igaz, de ahol ez az ország tart manapság erkölcsi lezüllésben bármit eltudok már képzelni ...
süti beállítások módosítása